Program
Aktuális előadások
Goethe Faustjának számtalan zenei feldolgozása létezik, amelyek közül minden bizonnyal Arrigo Boito Mefistofele című operája áll legközelebb a drámai költemény szellemiségéhez. A zeneszerzőt komolyan érdekelte a metafizika, nem meglepő tehát, hogy beleszeretett Goethe monumentális művébe, különösen Mefisztó alakjába, s őt tette meg operája középpontjának. Az Isten és a Sátán közötti harcot, illetve az emberi lét misztériumát sokrétűen feldolgozó mű filozofikusságát jól példázza Hamvas Béla néhány sora, amelyet Kovalik Balázs, az opera 2010-es lélegzetelállító előadásának rendezője idéz: „A legnagyobb rejtély nem az, hogy az embert a végtelen valahová az anyag és a csillagkozmosz közepébe hajította, hanem hogy ebben a fogságban önmagunkban olyan gondolatokat ébresztettünk, amelyek elég hatalmasak ahhoz, hogy életünk semmiségét kétségbe vonjuk.”
Karmester: Kovács János
Közrememűködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara
Rendező: Kovalik Balázs
Díszlettervező: Antal Csaba
Jelmeztervező: Benedek Mari
Koreográfus: Venekei Marianna
Balettmester: Sárközy-Holler Ágnes
Magyar szöveg. Csákovics Lajos
Angol szöveg: Arthur Roger Crane
A Gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett
Karigazgató. Csiki Gábor
Az előadás hossza 3 óra 45 perc két szünettel
Ajánló
Bartók Béla két nagyhatású színpadi műve a férfi és nő közötti kapcsolatok dinamikáját, személyiségük mélyebb rétegeit vizsgálja olyan alkotók színre…
Radina Dace / Pjotr Iljics Csajkovszkij KISHATTYÚK TAVA Gyerekelőadás óvódásoknak és kisiskolásoknak
Az i. e. 74 körüli Római Birodalomban játszódó Spartacus Seregi László első igazi nagybalettje volt, amely egy csapásra mérföldkő lett…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!







